Ma megtudtam, (na jó, eddig is biztos voltam benne), hogy akárhová költözöm majd, csak egy jött-ment leszek. Nem érdekli majd "őket" a munkám, hogy mit teszek le az asztalra, esetleg mit teszek a közösségért, csak egy pesti maradok, egy gyütt-ment.
Azért bízok benne, hogy egy jobb közösségre találok majd, mint az ismerősöm, aki 20 éve jött-menteskedik a családjával egyik keleti kisfalunkban, és még az ott született gyereki is megkapják az iskolában, hogy nekik fogalmuk sincs az életről, mert nem oda születtek.
Furcsa kicsit, hogy sok falu küzd az elnéptelenedés, az elöregedés ellen, a betelepülőket mégse szívlelhetik. Az első idők bizalmatlansága szerintem természetes, az is rendjén való, hogy eleinte kifigyelik, kibeszélik a beköltöző családot, de hogy sokáig ne fogadják a köszönését, ne fogadják el a felajánlott segítségét, sőt meg is szólják, az azért erős.
Ismerőseim erre úgy reagáltak, hogy a többi újonnan érkezővel barátkoznak, járnak össze, és hallgathatják, hogy biztosan a falu eredeti lakóit beszélik ki, pedig jobb témájuk is akad.
Szerencsére a macskájukat már nem mérgezik meg, és a diófa alá se öntenek gyomírtót, de ez is előfordult az első pár évben.
Persze hallottam az ellenkezőjéről is, ahol palántákkal kedveskedtek a "pestinek", és segítettek a kert rendbetételében, eleinte csak kölcsönszerszámmal, aztán a bizalom épültével már kétkezi munkával is, és elfogadták a segítséget is, nekik is jól jött a szomszéd kisbusza amikor a havi bevásárlást kellett intézni, később pedig mindenki jól érezte magát a telekhatáron gyújtott tábortűznél a harmadik feles után.
És boldogan éltek míg meg nem haltak...